A Menzával olyan helyet akartunk nyitni, ahol nemcsak egy teraszon lehet sütkérezve kávézni, hanem jót is lehet enni, mindezt félúton a café-restaurantok és a hagyományos pesti presszók hangulata között. Nevünkkel és az étterem belső környezetével nem is tagadhatjuk a múltidézést, de azért az alpakka evőeszközök, a műanyag abrosz és a rizses hús nem a mi világunk.
A keserédes emlékeket új jelentéssel ruháztuk fel, a régen barátságtalan hangulatot árasztó faburkolat rézzel díszítve most már szellemessé teszi a helyet, az eredeti kesztölci tapétával pedig tisztelgünk a Jószerencsét termelőszövetkezet derék dolgozói előtt. A közösségi étkeztetésről sem mondtunk le, a mindennapi robotból kiugró vendégeinket kéthetente változó ebédmenü várja.
Aki körbenézett már nálunk, miközben asztalra várt, az tudja, nem csak a levegőbe beszélünk: a Menza mindenki előtt nyitva áll. Ahogy van szörp és búzasör, borjúpaprikás és mangós kacsamell, tojásos galuska és vörös tonhal saláta, ugyanúgy beül hozzánk a joviális nyugdíjas és a felkapott színész, a borozgató úri hölgy és a megfáradt turista, öltönyös, szoknyás és farmeros.
